|
Emlőrák – A fiú halála után
28.01.2009
Korábbi élettársam a GNM segítségével meggyógyult az emlőrákból. Az egyszerűség kedvéért mindig mint a feleségemről beszélek:
A feleségem az első csomót májusban tapintotta ki a bal mellében. Akkor már hallottam a GNM-ről, de még nem annyit, hogy a rák gyógyításába belekezdjek. Tehát jelentkeztünk az O. kórházban, Prof. Dr. W-nél, aki ott onkológus volt. A kivizsgálás, és az azt követő szövetmintavétel után a megállapított diagnózis: rosszindulatú emlőrák. A kérdésemre, hogy mi okozhatta, olyan válaszokat kaptam, mint környezet, öröklés, stressz, dohányzás, stb. Ezen kívül nem nagyon kérdezősködhettünk, hanem rögtön kaptunk egy műtéti időpontot, mondván különben a feleségem nem éli túl a következő 4 hetet.
Eszembe jutott a GNM és felhívtam a GNM kör vezetőjét X-ben. Először megnyugtatott minket, majd megcsinálta az oldalasság tesztet. Ezután meghívott következő találkozóra X-be. Itt az érintettek és a GNM iránt érdeklődők a feleségem emlőrákjának az okairól és a hátteréről beszéltek.
A korábbi házasságából volt egy 29 éves fia, aki lassan, de biztosan a halálba itta és dohányozta magát. Egy reggel holtan találta az ágyban.
Borzasztó sokk. Egy mély lelki konfliktus, ami a koponya CT-n világosan beigazolódott. Teljes bizalommal fordultunk a GNM felé. A következő héten a feleségemmel meghallgattuk a GNM kör vezetőjét a konfliktus feldolgozásáról.
Az emlőrák GNM szerinti hátterének és okának ismeretében minden orvosi kezelés nélkül a „rosszindulatú” emlőrák fél éven belül jelentéktelen kicsi, betokozódott, csomócskává zsugorodott. Úgy gondoljuk, a GNM egy új élet.
A biztonság kedvéért talán jobb, ha a nevemet nem hozom nyilvánosságra. A GNM kör vezetőjének, akkoriban hatalmas nyomásra, és félreérthetetlen fenyegetésre fel kellett adnia a kört.
Forrás: www.pilhar.com
|