Kerstin Gisella története

Már pár éve ismerem az Új Medicinát. Csodálatos látni, hogy mennyire jól működik: nálam, a családomnál, a barátaimnál vagy az ismerőseimnél egyaránt. A gyermekeimet, akik ezzel a tudattal nőnek fel, már jól tudom kezelni. Amikor konfliktus éri őket, amit többnyire gyorsan megoldanak, odajönnek hozzám, és azt mondják: „Anya, tudom, hogy miért köhögök, vagy miért vagyok náthás, vagy „miért fáj a térdem” …. És ha egy konfliktust nem tudnak megoldani, megszeppenten jönnek oda,: „Anya, meg tudom majd beszélni veled?”

Nagyon jó átélni, hogy a gyerekek a „betegségek” másfajta értelmezésében nőnek fel, amelyek többnyire egyébként a gyógyulási fázisban vannak. Habár nem tudom sem magam, sem a gyermekeimet megóvni a konfliktusoktól, de alapvetően mi vagyunk a felelősek a saját magunk reakcióiért, és úgy hiszem, hogy eközben megtanulunk ezekkel máshogy bánni. 

Persze vannak az Új Medicinában ún. függő konfliktusok is, amelyek már nem nagyon erősek, hanem letranszformálódtak, de időnként újra fellángolhatnak.
Egy ilyen konfliktust cipeltem tíz évig, anélkül, hogy tudatában lettem volna.

13 éve boldog házasságban élek, van két lányom, de mindig Arra vágytam, hogy legyen egy harmadik gyermekem, egy fiú. A férjem, aki az egyedüli kereső, nem tudott megbarátkozni ezzel a gondolattal. Meg voltam győződve arról, hogy biztosan nem tudna ugyanúgy örülni, mint én, ha még egy gyermekünk lenne.
Ám soha nem mondtam le teljesen erről a vágyamról.
A fogamzásgátló nem jött szóba nálam, mert az Új Medicina nézetei szerint nem elfogadható. Így az utóbbi években néha előfordult, hogy azt hittem, terhes vagyok. Anélkül, hogy eredményt vártam volna, azonnal csináltam egy terhes tesztet, hogy bizonyosságot szerezzek. Természetesen csalódott voltam, amikor a teszt negatív lett. Néhány napig még foglalkoztatott a dolog, de végül lezártam az ügyet. A férjemnek soha nem beszéltem erről.

Nemrég volt egy hasonló helyzet.
Szokás szerint tesztet csináltam, de most az eredménytől egyáltalán nem voltam csalódott – éppen ellenkezőleg.
Azt gondoltam ugyanis magamban: „Már 37 éves vagy, vagyis „túl öreg”, hogy még egy gyereket vállalj. Már a gyerekek is túl vannak a nehezén, és még egyszer mindent elölről kezdeni? Nem, ezt már nem fogod.”
Habár nagyon csodálkoztam magamon, mégis ez volt a meggyőződésem. Néhány nappal később éreztem, hogy a bal mellem (jobbkezes vagyok) nagyon fájt, érzékeny volt. A következő reggel megállapítottam, hogy máris keletkezett egy piros udvar. Az emlőm forró volt és rákvörös, erősen megduzzadt, és keménynek éreztem. A mellbimbóm is behúzódott. Mégsem estem pánikba, mert tudtam, hogy ennek egy tejcsatorna rák gyógyulási fázisának kell lennie. Nyugtalanított viszont, hogy nem volt teljesen világos a konfliktus. Csak egy elválasztási konfliktus lehetett az anyámtól, a gyerekeimtől, vagy a fészkemtől. De ebben az irányban közel s távol egyáltalán nem volt konfliktusom.
 
A konfliktust megtalálni azonban nagyon fontos, mert tudni kell, hogy mennyi ideig tartott. Így tudom megbecsülni a konfliktus tömeget, és ezzel együtt azt is, milyen gyógyulási fázisra számíthatok.
Egy hosszú és intenzív konfliktus lefutás után ugyanis egy tejcsatorna rák gyógyulási szakasza nagyon kellemetlen lehet. Annyira, hogy esetleg fontolóra kell venni egy esetleges beavatkozást is, bár csak az Új Medicina kritériumai szerint. Így – amennyiben szükség lesz rá – találnom kell egy sebészt, aki elvégez egy ilyen beavatkozást. Nem maradt más, mint várnom, hogy kifejlődjön minden.

Próbálkoztam túrópakolással, aminek hűtő hatása van, hogy ellensúlyozza a duzzanatot. Ezt kiegészítendő, jégtömlőt tettem a fejem megfelelő részére. A következő reggelre a pirosodás és a duzzanat is növekedett. A pirosodás az emlőmön 8-9 cm-re terjedt ki, de a fájdalom elviselhető volt. Eközben heves szúrásokat éreztem, amelyek nagyon kellemetlenek voltak. Olyan benyomásom is volt, hogy a mellem csúnyán eldeformálódott, rücskös lett.  Bekentem fejőzsírral, és a mellbimbóm felé enyhén masszíroztam. Még valamit észrevettem: azt, hogy a rövidtávú emlékezetem is kárt szenvedett.
A túrópakolást összesen öt napig csináltam, bár csak éjszaka. Nappal jégtömlőt vagy hűtő kendőt tettem egy nagyobb melltartóba.

Hat nap múlva a pirosodás valamennyit visszahúzódott, de a mellem még mindig nagy, kemény és nehéz volt, és a mellbimbóm is behúzódva maradt.
Mindemellett előre megfontoltan azt kérdezgettem magamtól: Mi az, amit megoldottam? Eközben persze a terhességi teszttel kapcsolatos helyzetre is gondoltam, de nagyon elvontnak tűnt ahhoz, elfogadjam. Nem voltam biztos magamban.
Végül kiöntöttem a szívem egy ismerősömnek, aki nagyon jártas volt az Új Medicinában. Ő persze azon a véleményen volt, hogy csak ez az esemény lehetett az.

A „Központtal” való megbeszélés után a feltevés beigazolódott.
Tulajdonképpen egyáltalán nem volt olyan elvont, mint amilyennek tűnt. Valójában, ha csak mentálisan is, de végérvényesen elváltam a „fiamtól”.
Ilyesmi származhategy ilyen gondolatból,, még akkor is, ha egyesek számára ez elképzelhetetlen.

De tovább megyek: Az ismerősöm azt javasolta, hogy a túrópakolást cseréljem ki káposztalevél pakolásra. Emlékeztem, hogy az apám korábban gyakran használta eredményesen bármilyen fájdalomra.
A tanács számomra egyáltalán nem volt olyan természetellenes, ahogy talán másoknak hangozna. A káposzta fogyasztásnak az ókorban nagy jelentősége volt, és gyógyító szernek tartották. A rómaiak csaknem hat évszázadon keresztül nem ismertek más „gyógyító szert”. Külső és belső tisztító szerként egyaránt használták, pakolásként és a légiósaik sebkezeléseként is. Az Új Medicina szerint a gyógyulási fázist támogatni, enyhíteni lehet mindennel, ami nem tesz ellene. Erős köhögésnél pl. vegyünk be köhögés elleni szirupot, hogy csökkentsük azt.

Tehát beszereztem teljesen friss, zöld, lédús kelkáposztát.
Esténként letörtem néhány levelet, alaposan megmostam, kivágtam a középső erős levél eret, és egészen laposra sodortam sodrófával. Ezután elosztottam a mellemen, és a nedvesség miatt fóliával befedtem. A következő reggel láttam, hogy a mellem meglehetősen ráncos lett, de egy idő után újra kisimult. A pirosodás eltűnt, a feszülés valamelyest enyhült, sőt azt hittem – de lehet, hogy csak képzeltem -, hogy a mellem valamivel kisebb lett. Ezt a pakolást aztán folyamatosan feltettem, és hagytam a káposztaleveleket 12 órán át, vagy tovább hatni. Már néhány nap múlva örömmel megállapíthattam, a mellem tényleg kisebb és puhább lett. Nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy a mellbimbóm lassan újra kidomborodott. A szúrások is enyhültek a mellemben. Ehelyett borzasztóan viszketett. Minden esetre folytattam az eljárást, és eközben újra és újra bekentem a mellemet fejőzsírral, és masszíroztam. És természetesen továbbra is hűtöttem.
Időközben minden visszafejlődött. Az egész folyamat három hétig tartott.
Nem is akarok belegondolni, hogy mi történhetett volna, ha nem ismerem az Új Medicinát. Valószínűleg már túl lennék a műtéten, az emlőmet levették, vagy teljesen megcsonkították volna.
Elönt a düh, ha arra gondolok, hogy milyen sok embernek kell még ma is szenvedni, akiken segíteni lehetne; vagy arra, hogy hányan millióan meghaltak már, akiknek nem kellett volna meghalniuk, ha az Új Medicinát nem bojkottálnák minden eszközzel már 17 éve. (Ma már 27-nél is több)
Ez a legnagyobb holokauszt az emberiség történetében. 

Forrás: www.pilhar.com