![]() |
|
Az Új Germán Medicina alapja Dr. med. Ryke Geerd Hamer orvostudományi felfedezése. A kutatásai során leírt öt biológiai természettörvény egyetemes biológiai alapelveken nyugvó magyarázatot ad a „betegségek” okaira, kialakulásukra, és azok természetes gyógyulására. E törvényeket figyelembe véve láthatjuk, hogy az ún. „betegségek” az eddigi feltételezésekkel szemben nem a szervezet működési hibái, vagy rosszindulatú folyamatai nyomán alakulnak ki, hanem azok a természet ÉRTELMES BIOLÓGIAI KÜLÖNPROGRAMJAI (ÉBK). A folyamat célja, hogy segítse az egyént túljutni az emocionális és lelki vészhelyzet periódusán. Hamer doktor felfedezése tehát teljesen új megvilágításba helyezte az egészségről és betegségről alkotott képet. Olyan természettudományos rendszerbe foglalta ismereteit, amely mindenki számára könnyen megérthető, és minden esetben igaz. Nem hipotéziseken alapul, amelyek bizonyos statisztikai valószínűséggel igazolják az esetleges okot és okozatot. Állításai az esetek 100 %-ára igazak. Ez azt jelenti, hogy a DHS (konfliktus élmény sokk) bekövetkezte feltétlenül beindítja a megfelelő ÉBK-t és az ehhez kapcsolódó elváltozásokat. A másik oldalról nézve bizonyos típusú elváltozások mögött mindig azonos tartalmú konfliktusok állnak. Nem események, hanem az események mögött meghúzódó súlyos érzelmi megrázkódtatások!!
A birtokló, uralkodó típusú egyén szinte minden biológiai konfliktust a birtokának, területének elvesztéseként él meg. Ugyanezt a biológiai konfliktust, a saját magát alulértékelő ember önleértékelésként tapasztal. Egy-egy esemény kapcsán könnyebben él meg valaki biológiai konfliktust, ha tartós stressz állapotban van, ha szervezetét egészségtelen életmóddal terheli (táplálkozás, mozgáshiány, stb). Azonban mindig szem előtt kell tartani, hogy hiába él valaki bármilyen egészségtelen életmódot, ha nem szenved el DHS-t, nem indul el az Értelmes Biológiai Különprogram, és ezzel együtt elváltozások sem kezdődnek a szervezetében. Ha viszont elszenvedte a DHS-t, hiába él bármennyire egészséges életet, végez tisztító kúrákat, használ természetgyógyászati eljárásokat, amíg a konfliktusát nem oldotta meg, ezek nem vezetik el a gyógyuláshoz. A Hameri elmélet óriási jelentőségű felfedezés. Olyan eszközrendszert adott az emberiség kezébe, ami megfosztja az orvoslást a misztikumától. A saját sorsát mindenki a saját kezébe veheti. Az évezredes beidegződéssel szemben senkinek sem kell egy „felsőbb” hatalomtól függeni, legyen az sámán, varázsló vagy éppen orvos.
|